Csatlakozás

Eger FC – Diósgyőr 0 – 1

OTP Bank Liga

Eger FC – Diósgyőr 0 – 1

Megint új hazai környezetben, ezúttal Vácott fogadta soros bajnoki mérkőzésen az Eger a Diósgyőrt. A mérkőzés idény eleji formával vagy más szóhasználatban tapogatózó játékkal kezdődött. A vendég gárda a mérkőzés 17. percében szerezte meg a vezetést. Egy jobb oldali szögletrúgás csavarodott a kapura az egri kapus csak fölfelé tudta ütni a labdát, amely hullott vissza a gólvonal felé. Ekkor Rudolf jó érzékkel kizárta a kapust a játékba avatkozásból, így a játéktérnek háttal álló hátvéd fejelte vissza a mezőnybe a labdát az éppen érkező Tisza elé, akinek nem okozott gondot 7 méterről laposan a hálóba találni. A játék minősége ezt követően sem verdeste az eget, talán az utolsó húsz perc hozott némi izgalmat, amikor a „hazai csapat” beszorította a Diósgyőrt, de egyenlíteni nem tudtak. Ezzel a győzelemmel a miskolciak megszerezték első idegenbeli három pontjukat az idei pontvadászatban és megerősítették a helyüket a dobogóért küzdő csapatok táborában.

 

Fotó www.fourfourtwo.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő