OTP Bank Liga
Lila mámor a 213. derbin
A rangadó szó igazi értelme, hogy az adott összecsapásnak nincs kimondott esélyese valamint szakmai és presztízs okokból kiemelkedik a többi mérkőzés közül. Ha ezeket a szempontokat végignézzük, akkor érdemes inkább a múltba révedni, eljátszani a telt házas Népstadionbeli kettős rangadók gondolatával, talán még emlékekben él az 1976-os összecsapás, amikor az Újpest 8-3-ra verte a zöld-fehér brigádot, aztán három évvel később jött a bosszúhadjárat szeptember 22-én 7-1-es Fradi gálával. Immár ez is 35 éve volt szinte napra pontosan. Ma már ez történelem és a mai alteregók meg sem közelítik azt a színvonalat. Akkor magyar szemmel magyar sztárok kergették a labdát a zöld gyepen, ma meg gyenge külföldiek és magyarok gyülekezete lett a derbi. A háromesélyes mérkőzés legalább ennek a kritériumnak megfelelt, mert a Fradi jóval markánsabb arcát mutatta eddig a bajnokságban, de a lila-fehérek tavalyhoz képest kedvezőbb arcukat mutatták a szurkolóiknak. Ha kimondottan a mai összecsapásra koncentrálunk, akkor az egész mérkőzés folyamán az Újpest volt az aktívabb és a 11-es párbajt követően Simon bombája eldöntötte a derbit, ezzel a lilák kettő pontra megközelítették a IX. kerületi csapatot a tabellán.
Újpest–Ferencváros 2–1 (0-0)
G: Vasziljevics 52. (11-esből), Simon K. 72. ill. Mateos 56. (11-esből)
