Csatlakozás

Megérdemelt Hali egyenlítés

OTP Bank Liga

Megérdemelt Hali egyenlítés

Az első percek debreceni helyzeteit követően átvette a hazai csapat az irányítást, de ez az eredményességen nem látszott. A fordulást követően Bosnjak kezezéséért adott 11-esből szerzett vezetést a Loki. Halmosi fegyelmezetlensége miatt – reklamálásért állították ki – sokan elkönyvelték a vendégsikert, de nem úgy a pályán lévő hazaiak. Aztán Lázár kiállítását követően kiegyenlítődtek a létszámok és ezt követően gőzerővel támadni kezdett a Hali. A befejezés előtt közvetlenül még Fábián játékvezető Korhutot is elküldte zuhanyozni és a töretlen küzdőképesség meghozta a gyümölcsét, mert Németh Márió a 93. percben egy elé kerülő labdát bődületes erővel vágta a hálóba.

Haladás – DVSC-TEVA 1-1 (0-0)

G: Németh 93. ill. Szakály 55. (11-esből)

K: Halmosi 65. ill. Lázár 78., Korhut 89.

Artner Tamás: 0-1-nél és a kiállítást követően nagy lelki erőről tett tanúbizonyságot a csapatom, a létszámegyenlőséget követően teljesen átvettük a játék irányítását, ugyan csak az utolsó pillanatokban egyenlítettünk, így ellentmondás amit mondok, de közelebb álltunk a győzelemhez. (Fotó)

Kondás Elemér: nagyon jó mérkőzést játszottunk a Szombathely ellen, megérdemeltük volna a győzelmet, de megbecsüljük az 1 pontot is.

Fotó www.youtube.com

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő