OTP Bank Liga
Megérdemelt Vidi győzelem
Aki látta a mérkőzést az elmondhatja, hogy a mai mérkőzésen mutatott játékkal a Videoton simán továbblépett volna montenegrói ellenfelével szemben, de az a hajó már elment. Így maradt a hazai bajnokságban való virtuskodás és az ígéreteknek megfelelően a győzelmi kényszer hazai pályán, hiszen a piros-kék együttes meg szeretné nyerni a bajnokságot.
Videoton – Haladás 2-0 (2-0)
G: Kleinheiser 25., Nikolics 45+1.
Mindig öröm nézni, ha magyar fiatal jut vezérszerephez. Ma az első gólnál Kleinheiser szépen vitte el jobbról négy ember mellett a labdát és jobb külsővel parádés gólt pöttyintett a bal alsó sarokba. A „magyar Scholes” első NB I-es mérkőzésén megszerezte első gólját 1-0.
Aztán a félidő vége előtt egy parádés indítás Alvareztől és Nikolics laposan gurított egy jó átvételt követően a bal alsó sarokba 2-0.
A második félidőben voltak itt is ott is helyzetek, de már a játék színvonala elmaradt az elsőtől.
José Gomez: ma jól játszott a csapatom, meg voltam velük elégedve. Most láttam az az alázatot a játékban, ami miatt érdemes volt keményen dolgoznunk a felkészülés alatt.
Artner Tamás: A jobb játékosállománnyal rendelkező csapat ma jobb is volt mint mi, így megérdemelten nyertek ellenünk. Hozzáteszem a határozatlan támadójátékunk azért nagyban befolyásolta a mai végeredményt.
Fotó vaol.hu
