OTP Bank Liga
Megtorpant a Paks
Az eső megzavarta a játékot, mert nagyon nehézzé tette a talajt. A Paks ha gólt szerez az szinte csak Simon Attila nevéhez fűződik. A bajnokságban szerzett 10 gólból már 7-et vállalt magára. Az első félidőben a zöld-fehérek domináltak inkább és megérdemelt hazai vezetéssel vonultak szünetre. Marco Rossi a szünetben eligazítást tarthatott az öltözőben, mert egy teljesen kicserélt vendégcsapat jött ki a második félidőre. Az 51. percben a Honvéd szögletet végezhetett el, a magasan kapu elé szálló labdát mindenki csak követte szemmel, nem úgy Hidi, aki a 16-os vonalától berobban a kapu elé és 9 méterről bombaerős fejessel egyenlített. Nem túl színvonalas mérkőzésen végül igazságosnak mondható döntetlen született.
MVM Paks-Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
G: Simon A. 28. ill. Hidi 51.
Horváth Ferenc: Ilyen talajon nagyon nehéz játszani, így inkább a küzdelem dominált. Nem segít a magyar labdarúgásnak, ha a játékvezető olyan szemlélettel fújja a mérkőzést, hogy nem lehet egymáshoz érni. Engem inkább a futsalra emlékeztet ez a felfogás nem a labdarúgásra.
Marco Rossi: A szünetben néhány taktikai dolgot megbeszéltem a csapattal és próbáltam önbizalmat táplálni a játékosokba, hogy jobb teljesítményre legyenek képesek. A második félideji játékunk alapján megérdemeltük a döntetlent, ami számunkra jó eredménynek számít.
Fotó www.youtube.com
