Csatlakozás

OTP Bank Liga 11. forduló eddigi eredményei

OTP Bank Liga

OTP Bank Liga

OTP Bank Liga 11. forduló eddigi eredményei

Az újonc Dunaújváros első bajnoki mérkőzését játszotta hazai környezetben az új világítást kapó Eszperantó úti stadionban. A látottak még a szakembereket is meglepték, mert az eddig botladozó újonc az 1-0-ás győzelem ellenére magabiztos játékkal verte a Haladást.

Dunaújváros PASE–Haladás 1–0 (1-0I

G: Nikházi 28.

A csapatoknak „elfelejtették” megmondani, hogy mérkőzés van, mert az első félidőben bent maradt az öltözőben a játék, csak a játékosok voltak kint. A második már némi elemében hasonlított a labdarúgás nevű játékra, ahol a jóval gyengébb Pápa végül hazai környezetben pontot szerzett az esélyesebb DVTK ellen

Lombard Pápa – DVTK 0-0

Ellentétes utat járnak be a csapatok, hiszen a Spartacus a mostani találkozón már zsinórban már negyedszer vesztett, míg a Puskás Akadémia pont ennyit nyert. Ma megfordulhatott volna a tendencia, de a több mint fél órát emberelőnyben játszó Nyíregyháza így sem tudott pontot menteni.

Nyíregyháza–Puskás Akadémia FC 0–1 (1-0)

G: Tischler 36.

A Kecskemét szépen lassan kilábalt a kezdeti nehézségeiből, de a mai napon egy jobb csapattal az MTK-val találkozott, amely már a dobogó második fokáig jutott.

Kecskeméti TE–MTK 0–1 (0-1)

G: Kanta J. 45.(11-esből)

Az eredményben megmutatkozott a játék és a magyar labdarúgás minden hibája, kár volt lejátszani ezt a mérkőzést.

Budapest Honvéd–MVM-Paks 0–0

Három győzelemmentes mérkőzést követően újra nyert a Ferencváros, de ez a zöld-fehér alakulat valahogy könnyen kiesik a megtalált ritmusból és alig leli önmagát. Most is hamar vezetést szerzett és jött az ismert forgatókönyv.

Ferencváros –Pécsi MFC 2–0 (1-0)

G: Nagy Do. 11., Busai 82.

 

 

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő