OTP Bank Liga
OTP Bank Liga 7. forduló szombati eredményei
Mára kiderült, amit eddig is sejteni lehetett a mai NBI-ben talán a Videotonon kívül nincs egyetlen olyan csapat sem, amelyről kijelenthető, hogy elöl vagy hátul fog végezni, mert bárki bárkivel szemben győzelmi reményekkel léphet pályára. Ezt igazolja vissza a tabella jelenlegi állása.
Lombard Pápa–MTK 0–1 (0-1)
G: Vass P. 45.
A mezőny legalacsonyabb tagjának fejes góljával nyertek teljesen megérdemelten. Úgy tűnik az edzőváltás megviselte a Lombardot, így a stílusosan játszó MTK megérdemelt 3 ponttal távozhatott.
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2 (0-0)
G: Mohl 55. (11-esből), Pölöskey 92.
A nemzetközi kupaküzdelmekből való kiesést követően még sérülések is sújtják a bajnokcsapatot, de ettől függetlenül a Pécs ellen nyerni kellett volna, de a koncentrált játékukkal, a gyors kontratámadásaikkal megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0 (2-0)
G: Portilla 13., Hidi 43.
A Haladás inkább hazai pályán szokott acélosabb lenni és ma a Honvéd megérdemelten nyert
Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-es állásnál félbeszakadt az 58. percben
Az eső elmosta a találkozót, így még egyszer találkoznak a csapatok, Horváth Ferenc újra meccselhet volt csapata ellen.
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0-0
Az újonc csapatok összecsapásán a Dunaújváros számára minden pont értékes, hiszen eddig csak 2 van belőle, ráadásul még nem ismerik a hazai pálya előnyét, így a mai napon a döntetlen sikernek számít.
