Csatlakozás

PMFC – MTK 2-1

OTP Bank Liga

PMFC – MTK 2-1

A mérkőzést megelőzően az MTK edzőjét Garami Józsefet köszöntötték, mint az NB I legidősebb edzőjét. Hosszú éveket töltött el Pécsett is edzőként, így nem meglepetés, hogy a pécsiek is köszöntötték volt mesterüket. A mérkőzés 8. percében vezetést szerzett a Pécs. Zeljkovic a jobb összekötő helyéről mintegy 25 méterről végzett el szabadrúgás, amelyet ballal hatalmas erővel zúdított az MTK kapujának bal felső sarkába. 1-0 A 25. percben megduplázta az előnyét a hazai csapat. Egy szögletrúgást követően Hegedűs kapus rosszul mozdult ki a félmagas labdára, ami elsuhant mellette és a kaputól 5 méterre álló Grumics combjáról pattant a hálóba a bőrgolyó. Jól megkomponált támadás végén szépített az MTK. A támadás a jobb oldalon futott, majd egy keresztpasszt követően Ladányi tette maga elé a labdát és 15 méterről a rövid sarokba lőtte azt. Dibusz hiába nyújtózkodott, bár beleért, így is eljutott a hálóba a szépítő gól. A Pécs az első félidőhöz képest a másodikban sokkal visszafogottabb volt, ez meglátszott abban is, hogy az MTK a kialakított helyzeteit kihasználva legalább kiegyenlíthetett volna. A Pécs a mérkőzés összképét nézve azonban nem érdemtelenül gyűjtötte be a három pontot a tabella második helyezettjével szemben.

 

Fotó www.pmfc.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő