Csatlakozás

Újpest – Haladás 1-1

OTP Bank Liga

Újpest – Haladás 1-1

Az első félideje döntetlen után a második is arra végződött, csak ehhez már gólok is párosultak. A góloknál egyik védelem sem tündökölt, mert mindkettő gólszerző teljesen egyedül maradt, amikor a labda od a került hozzájuk, így nem volt nehéz dolguk.

ÚJPEST FC – SZOMBATHELYI HALADÁS 1-1 (0-0)

G: Vasziljevics 59. ill. Fehér 82.

Kozma István Újpest vezetőedzője: Az első félidőben rossz felfogásban játszottunk, amit a szünetben megbeszéltek szerint sikerült kijavítanunk. Nem először engedjük ki a kezünkből a győzelmet a figyelmetlenségünk miatt. Helyzet nélkül egy hibánk miatt egyenlített a Haladás.

Artner Tamás: Az Újpest a tavalyi szezonhoz képest sokkal jobb csapat lett, minőségi játékosokkal erősödtek. Készültünk a várható hadrendjükből és a várt 4-4-2 ellen mi egy 3-4-3-as felállást választottunk, ami hatékonynak bizonyult. Így azt mondhatom a játék összképe alapján nagyon értékes és megérdemelt egy pontot szereztünk.

Fotó www.nb1.hu

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő