Csatlakozás

Szerencsés győzelmet aratott a Fradi

Magyar Foci

Szerencsés győzelmet aratott a Fradi

A Ferencváros lassan teljesen átalakul Ricardo Moniz igazolásai hatására. Jelenleg már csak három magyar játékos maradt hírmondónak a kezdőcsapatban. Ugyanakkor azt a csapat előnyére lehet jóváírni, hogy rendkívül fiatal csapat kezd kialakulni. Valószínű, hogy ebből adódik a Fradi rapszodikus teljesítménye még egy mérkőzésen belül is. A Kecskemét elleni találkozón a korai gólt követően kiegyenlítődött a játék, sőt a második félidőben a KTE a helyzetei alapján az egyik pontot elhozhatta volna.

Ferencváros – Kecskemét 1-0 (1-0)

G: Diallo 3.

Ricardo Moniz: Nem játszottunk jól és Holman és Jenner is sérült volt. Ami számunkra kedvező, hogy egy nagyon fiatal csapat tudott győzni. A második félidőben követtünk el hibákat, amit betudok a tapasztalatlanságnak . Nagyon megszenvedtünk ezért a győzelemért főleg a mérkőzés végén, mert nem tudtuk birtokolni a labdát annyit, amennyire szükség lett volna.

Bekő Balázs: Büszke vagyok a csapatomra, nagyon elszántan futballozottak a játékosok. A gyors kapott gól az első félideji játékunkat megfogta, de a második félidőben megvoltak a helyzeteink az egyenlítéshez, azonban nem volt szerencsénk.

Fotó www.tempofradi.hu

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő