Csatlakozás

Veszteséget termelnek az NB I-es klubok

Magyar Foci

Veszteséget termelnek az NB I-es klubok

Mindössze az MTK és a Honvéd futballcsapatait működtető gazdasági társaság tudott profitot termelni 2012-ben. A lapunk által vizsgált tizennégy cég összesen több mint négymilliárd forint veszteséggel zárta az évet. A jegybevétel a legtöbb helyen elenyésző, a reklámbevételek és a tévés jogdíjak nélkül sokkal nagyobb lenne a veszteség.

A legnagyobb költségvetésű magyar futballklub toronymagasan a székesfehérvári Videoton FC, a most zárult bajnokságot a második helyen záró csapat 2012-es árbevétele meghaladta a kétmilliárd forintot − derül ki a társaság nyilvános beszámolójából. Ebből mindössze 144,4 millió forint volt a jegybevétel, a legnagyobb részt − 729,4 milliót − a reklámbevételek tették ki, emellett 201 millió forint televíziós és egyéb jogdíjat kapott a klub. A személyi jellegű kiadásokban is az élen jár a Videoton, amely több mint 1,7 milliárd forintot fizetett ki alkalmazottainak. A klubot üzemeltető gazdasági társaság saját bevallása szerint 110 millió forint önkormányzati támogatást és 65 millió forint értékű egyéb támogatást kapott 2012-ben. Emellett a rekordárbevétel nem kis részben volt köszönhető annak, hogy több mint ötszörösére emelkedett a helyezésekért járó díj, amely 570,4 millió forintot tett ki.

Jól jelzi a fehérvári klub üzleti dominanciáját, hogy a második helyezett FTC árbevétele alig harmada volt tavaly a Videotonénak, a fővárosi kilencedik kerületi csapat 748,1 millió forintból gazdálkodhatott. A számok azt mutatják, hogy évi félmilliárd forintos költségvetés alatt nehéz NB I-es élcsapatot fenntartani, hiszen a DVSC és a bajnok Győri ETO bevétele is meghaladta ezt. Kivétel talán a Honvéd és az MTK, melyek nyereségesek lettek 300-400 milliós árbevétel mellett.

A legrosszabbul az Újpest FC-nek sikerült gazdaságilag a 2012-es év, a csapatot működtető gazdasági társaság alig 250 millió forintos árbevétel mellett 1,6 milliárdot meghaladó mérleg szerinti veszteséget szenvedett el. Erre az üzleti életben azt szokás mondani, hogy gyakorlatilag csődben van a társaság, csak a tulajdonos rendszeres tőkepótlása menti meg a bedőléstől. A legkisebb költségvetésből az idény végén utolsóként a másodosztályba kieső Egri FC gazdálkodhatott, a klubnak 176,4 millió forint volt az árbevétele, emellett 82,8 millió forintos mérleg szerinti veszteséget könyvelt el. Rajtuk kívül csak a PMFC-Matias tudott 200 millió forint alatti bevételből gazdálkodni, de a vállalkozás szintén veszteséget termelt.

A beszámolókból összességében az látszik, hogy ma Magyarországon legalább évi 300 millió forint kell egy NB I-es labdarúgóklub üzemeltetéséhez, ha pedig valaki élcsapatot szeretne csinálni, akkor minimum 600-700 millió forintot kell „beleölnie” minden egyes esztendőben, de a veszteségek fedezése mellett szerencsésebb, ha egymilliárd feletti összegben gondolkozik. Az biztos, hogy komoly jegyárbevételre nem lehet számítani a magyar futballban, a legnépszerűbb klubok sem tudnak 100 millió forintnál érdemben többet elérni e címen. Vannak olyan csapatok, amelyeknek éves jegybevétele a tízmillió forintot sem éri el a beszámolójuk szerint. A tévés jogdíjakból viszont még az utolsó helyezett Egri FC is százmillió forint bevételre tett szert, ez nagyjából a személyi jellegű kiadások felének fedezésére volt elég az adatok alapján.

 

Az NB I-es futballklubok adatai 2012-ben (millió forint)
KlubCég neveÁrbevételMérleg szerinti eredmény
Videoton FCFehérvár FC Kft.2057,1−887,8
DVSC-TEVADVSC Futball Szervező Zrt.626,9−300,7
Ferencvárosi TCFTC Labdarúgó Zrt.748,1−510,5
Győri ETO FCGyőri ETO FC Kft.631,1−522,8
Budapest HonvédHonvéd FC Kft.376,150,7
MTK BudapestMTK Budapest Labdarúgó Zrt.303,787,1
KTE-Phoenix-MecanoKecskeméti TE Labdarúgó Kft.327,4−273
Szombathelyi HaladásSzombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.351,9−1,3
Újpest FCÚjpest FC Kft.245,3−1623,4
MVM-PaksPaksi FC Kft.523,9−9,6
Kaposvári RákócziKaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft.290,6−22,8
PMFC-MatiasPMFC-Sport Kft.194,4−73,2
Lombard Pápa Termál FCÚj Lombard Labdarúgó Kft.205,3−15,8
Egri FCEgri Futball Club Kft.176,4−82,8
Összesen7058,2−4185,9
* a Diósgyőr Futball Club Kft. és a BFC Siófok Kft. nem adta le 2012-es beszámolóját
Forrás: Cégbíróság, Napi Gazdaság-gyűjtés

Forrás http://www.napi.hu

Fotó www.mmonline.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő